Az ötletet egy német nyelvoktató játékokat bemutató könyvben olvastam néhány évvel ezelőtt, sajnos már nem emlékszem melyikben. A játék pörgős, együttműködést igényel, versenyeket kedvelő gyerekek körében versenyként is lehet játszani.
A játék fejleszti a memóriát, elsősorban a munkamemóriát, gyakoroltatja a kiejtést és a helyesírást. A gyerekek közben észrevétlenül, megbeszélés nélkül fejlesztenek ki együttműködési technikákat, ismerik fel és jó esetben veszik figyelembe egymás és saját erősségeit és korlátait.
Az követ üzenetet fog hozni az írnoknak, amit az leír egy papírra.
Előkészület
Papírlapokra írj fel mondatokat, vagy szavakat, majd ragaszd ki őket a falra, vagy tedd az írnoktól messze lévő helyre úgy, hogy ő ne lássa.
A feladat
A futár feladata, hogy megnézi mi áll a papíron, megjegyzi és lediktálja az írnoknak, aki azt szorgosan lejegyzi amit hall.
Alkalmazási terület
Önmagában akkor látom hasznosnak a játékot, ha a gyerekek írni, olvasni tanulnak, vagy olyan idegen nyelvet, ahol a kiejtés és az írás jelentősen eltérnek egymástól vagy éppen nem latin betűket használ az adott nyelv.
A játék végén az írnok és a futár együtt ellenőrzik, hogy mennyire volt sikeres az üzenet leírása.
A játék lényege röviden ennyi. Így első hallásra nem hangzik túl izgalmasnak, de lehet belőle érdekes dolgokat kihozni, írok néhány ötleteket a játék változatai után.
Ötlet
A lényeg pedig abban rejlik, hogy mit kezdünk a végén az összeszedett információkkal.
Például össze tudjuk állítani belőle
Kép forrása: OpenClipart-Vectors képe a Pixabay -en.