Egyszer a buszon ültem a gyerekeimmel, épp elmélyülten gondolkoztunk, amikor a melletünk ülő néni egyszer csak azt mondta, hogy kivi. Erre mi felkaptuk a fejünket, hogy az eddig csendesen üldögélő, egyedül utazó útitársunk kihez beszél. Kérdőn néztünk rá, amikor is megismételte, hogy kivi. Aztán hozzátette: az is zöld, nem?
Éppen zöld dolgokat gyűjtögettünk a gyerekekkel és amikor lassult a tempó, majd szinte elhaltak az ötletek, akkor ő előállt a sajátjával. Aztán elmondta, hogy egyszerűen nem tudott nem zöld dolgokra gondolni, ahogy hallotta, hogy mi miről beszélünk.
Gyakran elfelejtjük, hogy mennyire egyszerű, bármikor előkapható játékokkal tudjuk jól és hasznosan eltölteni az időt például sorbanállás közben, vagy amikor egy megszokott úton megyünk gondolkodás nélkül, várakozás alatt egy orvosi rendelőben, buszra várva vagy éppen buszon utazva.
Ilyenkor jusson eszedbe, hogy bármikor előveheted a fantáziádat és az emlékezetedet és indulhat is a szógyűjtés.
Ez a játék fejleszti a memóriát, hiszen az eltárolt szavakhoz hozzá kell férni, és ki is kell tudni válogatni a játék szempontjából értékes szavakat.
Játék közben meg kell jegyezni, hogy mik azok a szavak, amik már elhangzottak korábban, hiszen azokat nem lehet ismételni.
Válasszatok ki egy témakört és gyűjtsetek az adott szempont szerint szavakat. Amennyit csak tudtok.
Témaötletek!
Keressetek