Minden nyelv egy új élet. Perzsa közmondás

Jede Sprache ist ein neues Leben

Mindig örömmel tölt el, amikor a tanulók szemében felvillan a szikra, miközben rájönnek, hogy nem is olyan borzasztó, nehéz (ki milyen háttérrel indul), amit meg akarnak tanulni,  és látják, hogy mennyi mindennel haladtak előre viszonylag rövid idő alatt.

Ahány nyelv, annyi ember tartja a magyar közmondás.
A nyelvtudáshoz hosszú út vezet, ami sokaknak öröm, vannak akiknek küzdelem, de mindenkinek, aki tudatosan tanul egy nyelvet és az nem csak úgy bekúszik a fejébe, mint az anyanyelve, kihívást jelent.
Abban segítem a hozzám fordulókat, hogy ezt a kihívást minél sikeresebben tudják teljesíteni.

Hogyan?

A nyelvi foglalkozások fő hangsúlya a nyelv alkalmazásán van, miközben megbeszéljük a tanulókkal a nyelvi, nyelvtani szabályokat is. A learning by doing, szabad fordításban csináld, hogy megtanuld módszer jellemzi leginkább a foglalkozásokat.

Arra motiválom a diákokat, hogy saját maguk fedezzék fel a nyelvi szabályokat, majd alkalmazzák is azokat a beszéd és az írás során.

Ahol lehet, a monoton gyakorlást játékokkal, rejtvényekkel és a gondolkodás eszközeit használva oldjuk meg.

Fejlődési lehetőségek

Szemtől szemben

Magánóra a tanuló céljaihoz igazodva

Egy rövid Zoomos beszélgetés keretén belül megbeszéljük az elképzeléseket, célokat és ha mindketten úgy gondoljuk, akkor kezdődhet a közös munka.

Kizárólag online foglalkozásokat tartok.
5000 Ft / 50 perc vagy
9000 Ft / 90 perc.

Írj e-mailt az aniko@gondolkodassuli.hu címre a kapcsolatfelvételhez.

Szószelidítő

21 új szó minden kedden

Egy szótanulási módszer és mellette 21 új szó. Ha csak egyszer jön gyermeked, ennyivel lesz gazdagabb. Ha rendszeresen, akkor havonta 84 új szóval gazdagodhat és a szótanulási rutinja is javul.

Kedden délutánonként
2400 Ft / alkalom

Részletekért kattints ide

Nyelvtanuló

Tematikus nyelvtan gyakorláshoz

Jó lenne egy kicsit gyakorolni a nyelvtant, de már unalmas a könyv felett görnyedni és századszor is behelyettesíteni a hiányzó szavakat? A nyelvtanulón pont ezt fogjuk csinálni. Gyakoroljuk az adott nyelvtani szerkezetet újra és újra. Csak egy kicsit másképp.

Minden csütörtök délután online!2400 Ft / alkalom.

Játékos kedvűek kattintsanak ide!

Ha inkább csak ötleteket szeretnél gyűjteni a nyelvtanulási praktikák bővítéséhez, akkor kattints ide  egy kis olvasnivalóért!

Ne feledd azonban, nem az olvasgatás, hanem az olvasottak alkalmazása segít a haladásban!